Pont az

Hát az igazat megvallva nincs túl sok kedvem írni.De mivel nincs semmi dolgom írok.Valójában nem akarok többet írni...Annyira ki vagyok idegileg,érzelmileg hogy arra nincsenek szavak.Megígértem hogy nem panaszkodom...de akkor is...valamiért félek..rettegek hogy mi lesz ha nem írom ki magamból...Ígyis wáá...

Nincs kedvem írni,se verset se könyvet se semmit.A toll mi eddig mindíg velem volt olyan mint ha ellenem fordult volna.Nem jönnek a szavak,s nem jön semmi ami szokott.Csupán üresség.Keserű gondolatok fűszerezik minden percem.Komolyan nem tudom mit kellene tennem.De annyi baj van mostanában,annyi ismerősöm mondja el ami vele történt és közben ugye velem is történnek dolgok.

Meg rájöttem valamire.Minden férfi köcsög,tisztelet van kivétel nincs.Hallgatom hogy mi történik segítek ha tudok de kezd elegem lenni,de komolyan.Nem tudok pihenni,nem tudok aludni,nem tudok gondolkodni.A pasim meg alig beszél velem.Hát mit ne mondjak ez csak tetézi a gondokat.

.Írok mert írnom kell,mert egyedül nem bírom el.Rengeteg gondolat nyomja a szívem,ha nem írom le úgy érzem végem.Teljesen ki vagyok idegileg és folyamatosan az a dolog jár a fejembe amit leírtam.Úgy döntöttem hogy elmesélek egy történetet.Egy lányról aki hasonlított rám,de mégsem.Ő sokkalta másabb volt.Mégis megpróbálom elmondani a dolgokat ahogy ő látná.Ez egy több fejezetes kis történet.Az egészet egy kis monológ fogja összekötni amit mindíg a végére fogok rakni.Szóval kezdem az elsővel...

1 rész

(Yoriko pow)

Régen amikor önmagamat adtam azt mondták vad vagyok.Pedig csak én voltam maszkok és álarcok nélkül.Most pedig teljesen más vagyok.Megtörtek volna?Egyszerű a válasz.Igen.Megtörtek mert nem voltam elég erős és bátor hogy kiálljak magamért.De az ártatlant egykoron megvédtem.Igaz sokat kellett ezért is tűrnöm de érte...értük megérte.Most aki ezt olvassa azt hiheti hogy önzetlen vagyok,de téved.A végtelenségig önző vagyok. Hisz csak azért tettem hogy ne változzon semmi körülöttem.Hiszen az ember egy önző,kapzsi lény.De ez teszi az embert emberré.Ő is ilyen volt,de nem bánom. 

          Hisz hiába dobott el magától gesztusaival,tetteivel én akkor is szerettem.A szerelem a legnagyobb bűn amibe eshetünk,de az egyetlen amire szükségünk van.A szerelem a pokol legmélyebb bugyrába húz vagy a mennyország legszebb részére emel.A szerelem mindig változást hoz,hol pozitívat hol negatívat.De mi van ha szenvedünk a szerelem miatt??Van egyáltalán értelme egy férfi miatt szenvedni?Nem nincs.Akkor miért tesszük?Ezt senki sem tudja csak ez van és kész...Megváltoztam sajnos nem előnyömre.A barátaim kezdtek eldobni maguktól.Elkezdtem félni s rettegni....Nem mástól mint a magánytól.Féltem,rettegtem hogy egyedül maradok és végül majdnem bekövetkezett.Hiszen velem volt s van most is az én külön bejáratú Üstökösöm.Felperzselte mindíg az unalmat és képes volt visszahozni a régi énemből egy keveset.Aztán feltűnt az életemben egy Csillag.Egy bohókás,őrült csillag.Fénye beragyogott mindent.Felvidultam tőle.De a lelkem mélyén lévő sötétséget nem tudta fénye elérni és eltüntetni...Aztán az eddig éj sötét egemen kezdtek megjellenni a kisebb nagyobb fénypontok.Aztán jött Ő.Ő aki legjobban a tengerhez hasonlít,de mégis ő az én Napom,a drogom.Mindíg annyi boldogság sugárzik belőle,annyi szeretet...Szinte az egész férfi ragyog.Legalábbis én úgy látom.Ez a ragyogás annyira elvakít...Miatta kezdtem el újra hinni úgy igazán önmagamban és amikor azt mondta szeret...A legboldogabb embernek éreztem magam.Ez volt július 10-én.2 napot szinte végig beszéltünk.Kíváncsi vagyok emlékszik-e rá.Aztán egyre kevesebbet beszéltünk.Most pedig ott járunk hogy örülök hogy ha hetente egyszer beszélek vele.A szavai mögött már szinte nem is érzek érzelmet.Úgy érzem hogy megcsal...de csendben vagyok,nem szólok rá.Miért is tenném?Hisz szeretem.Annyi fájdalmat okoz ezzel...Kezdek olyan lenni mint rég..vagyis mégsem.A szívem mást súg.Hála a Napomnak.Hiszen a Nap éltet,de mégis pusztítja a környezetét.Mert ha túl közel megyünk hozzá megéget.Ő már szinte elhanvasztotta a lelkem.Nem bánom.Mégis a szívemen lévő sebek száma napról napra nő...Úgy érzem nekem már nincs szívem,...mert összetörték. S mielőtt megint összeforrt volna, még jobban összetörte egy újabb idegen, ezek után a vérereim szétszállították a testem minden porcikájába. Ezért nincs és már lehet nem is lesz.Mit tehetnék ez ellen?A válasz egyszerű.Semmit.Aki jobbá tette napjaim elhagyott és én nem állítottam meg.Miért tettem volna?Hisz tényleg szeretem.És akit igazán szeretsz azt elengeded.Neki egy szavába kerülne,de inkább nem kerül a szemem elé...A Nap azt mondta hogy bízzak az emberekben.De íme a példa hogy miért nem teszem.Megbíztam benne,elárultam neki mindent.Erre ő lelépett a szívemmel.Hát mit ne mondjak....Neki adtam,de ő....ő csak csak elvette....Tudom hogy csak én árzem úgy hogy elhagyott,mert nem kommunikál velem.De azt is tudom hogy csak sokat kell dolgoznia...Tisztában vagyok ezzel, de mégis...Fáj....

               Hallod ezt?Gondoltam megtörve.Ilyen ha egy szív kettétörik.Olyan mint egy néma sikoly,egy emberben lejátszódó haláltusa ahol a lelke a tét.Fáj...nagyon fáj...de tűrök.Hiszen az évek alatt is ezt tettem.Tűrtem hogy megaláznak,hogy átvernek,hogy kibeszélnek.Az én szívem már rég halott.Te tudtad volna csak meggyógyítani.De  én ezt elutasítottam.Nem lenne semmi értelme.Hiszen elvesztettem a hitem az emberekben.Nem látok már bennük semmi szépet és jót...

Ennyi voltam mára by:Yoriko