Ma pár szomorú idézetet hozok , mivel mostanában azokat találok. Úgy hogy kezdem is...
A fájdalom barát. A legjobb barát.
Az jelzi, hogy életben maradtunk, akármekkora is a seb. Az jelzi, hogy minden ami megtörtént, tényleg megtörtént, és nem csak álmodtuk az egészet. Emlékeztet arra ami történt és soha el nem feledteti velünk. Fontos pillanatokra vezet vissza, megtanít kijavítani a hibát és erősít.
A fájdalom barát.
Mindig ott veled, mikor mindenki más elfordul tőled. Mindig éltet a maró folyadék a zsigereidben, még ha pokolian éget is. Mindig ad tanácsokat amikor kell. Mindig elhozza a remény Szikráját, s a változás szelét. Mindig segít visszatalálni önmagadba. Ő az aki mindig a legjobban szeret téged, mikor senki más nem. Mindig menekülhetsz az ő szárnyai alá.
Pokolian fáj, meghalnál csak hogy menekülj, bármit megtennél, hogy elmúljon. Mar, éget, szaggat, leteper. Alig kapsz levegőt az erejétől. Fuldoklasz ha csak rá gondolsz, súlya összenyom. Kicsi leszel tőle, hallgatag és sírós. Mintha minden percben a mindenség pusztulását gyászolnád. A fájdalom öl. De mégis, mindezek ellenére...
A fájdalom a legjobb barátod. S mindig megtalál téged. Mindig visszatalálsz hozzá. Mert sosem hagy el, amíg élsz. Ő az aki ha szükséged van rá, azonnal ott terem.
A fájdalom barát...
Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj. Az vagyok, aki színt visz az életedbe és majd ha idősen visszagondolsz a fiatalságodra, a legtöbb emlékedben engem is felidézhetsz. Az vagyok, aki mindig figyel rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát. Az vagyok, aki mélyen, tiszta szívvel, önzetlenül, önmagadért szeret, de aki csak akkor fogja mondani neked, amikor ezt valóban így érzi. Az vagyok akit, soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz végtelenül szeretni. Ilyen vagyok, mert én tudom, hogy egy nap sem jön vissza az életből, hogy újraélhesd!
A fájdalom senkit nem kímél. Öl, butít, nyomorba dönt. A fájdalom a por, melyből a főnix madár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít. Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele.
„Nem az az igazán nagy fájdalom, melytől könnyes lesz a szem,
Hanem az, melyet egy életen át hordozunk mosolyba folytva csendesen
Összetört szív oson az éjben,
Csalódottan bandukol egy szikla szélen,
Egy óvatlan pillanatban megcsúszik a lába,
És elnyeli őt a sötétség szája.
Fáj olyat szeretni, kit nem érhetsz el,
Aki szinte azt sem tudja, hogy létezel.
Tudni, hogy nem kellettél neki,
Érezni, hogy más is szereti,
Olyan, aki el is érheti…”
„Nem az a fájdalom, sírni, zokogni,
Hanem a fájdalmat mosolyba folytani.
Az ember erős, de a szíve megszakad,
Ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.”
Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben...
Elveszett minden, végleg változott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat...
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni...
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érne kudarcok sora,
Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe'..."
Szeretem őt. Annyira szeretem.Ő is szeret.
Erre nincsenek szavak. Ez csak van és érezni kell.
Soha nem vettük észre, hogy mibe taszítjuk egymást.
A halálnak furcsa íze van. Nyugodt, mint a jég és hideg, mint a beton épületek. Megnyugtat, hogy ezentúl mindig ezt fogom érezni.
Utolsó szavak jogán magamtól írnék valami. Ez egy személyes kis üzenet vagy idézet az egyik könyvemből.Mondjuk lehet máshol is olvastatok ehhez hasonlót.De megpróbálom úgy leírni ahogy az érzést érzem vagy mi.
"Hallod ezt?Gondoltam megtörve.Ilyen ha egy szív kettétörik.Olyan mint egy néma sikoly,egy emberben lejátszódó haláltusa ahol a lelke a tét.Fáj...nagyon fáj...de tűrök.Hiszen az évek alatt is ezt tettem.Tűrtem hogy megaláznak,hogy átvernek,hogy kibeszélnek.Az én szívem már rég halott.Te tudtad volna csak meggyógyítani.De én ezt elutasítottam.Nem lenne semmi értelme.Hiszen elvesztettem a hitem az emberekben.Nem látok már bennük semmi szépet és jót..."
Az utolsót saját magam írtam,tapasztalataim és érzéseim alapján szóval bocsi ha rossz lett.
Na de ennyi voltam mára.
Viszlát Yoriko voltam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése